Anna világa

Ki szereti a veszteseket?

Kérdezem, ismét megkérdezem.

Mit tegyenek egyesek,

kik úgy érzik, vesztesek?

Kérdezem, ismét megkérdezem?

Mi célból születtek azon emberek,

kik ismét, és ismét vesztesek?

Kérdezem, ismét megkérdezem?

Kérdezem, ismét megkérdezem,

Mit tegyenek e vesztesek?

Sokat építettek egyesek, meggazdagodván,

és a sok pénzt imádván.

Ám ezen emberek nem gondolták,

hogy vannak vesztesek, akik

sokszor miattuk elszegényedtek.

Kérdezem, és ismét megkérdezem,

mert sokszor magam megmérgezem e sok kérdéssel,

ebbe magam beleélve, választ már nem is remélve,

hogy azon emberek, kik vesztesek, nekem rokonszenvesek?

Ám mit tegyek? Kérdezem, ismét megkérdezem,

hogy a vesztesek, kik engem keresnek,

pénzt nem keresnek, viszont kéregetnek.

Ki az, kinek hihetek, és ki az, ki engem hiteget?

Ki az, ki vesztesnek álcázza magát,

s ki az, ki valóban éhes és kunyerál,

hogy adj neki kaját?

Kérdezem, ismét megkérdezem,

hogy talán rossz az emberismeretem?

Talán nagyon naiv vagyok?

Így sokat latolgatok, ki az, kin segíteni kell?

Ki az, ki jóllakottan csel, és mondja: pénz kell?

A vesztesek, az igazi vesztesek nem csalnak,

magukról nem vallnak, csak egyszerűen vannak.

És aki jó emberismerő, rajta is nyomot hagy

az ő nyomorúságuk, vigasztalanságuk.

A vesztesek nekem rokonszenvesek,

és szivem vérzik, mikor róluk kiérzik, vesztesek.

Hisz én is vesztesként élem meg életem.

Életemben sokminden tanácstalan.

Döntéseim nehezen hozom,

Hisz, mi holnap jó, nem én okozom.

Soraim bezárom, veszteseket szeretettel várom.

Horváthné Véső Anna Johanna

Valamikor kiegyensúlyozott voltam,

éjjel jól aludtam, altatót nem szedtem

és testsúlyban megfeleltem.

Valamikor céljaim voltak,

Céljaim, mit könnyedén elértem.

Valmikor rossz gondolataim nem voltak,

és magamban, magammal is jól elvoltam.

Valamikor kudarcaim sem voltak,

és napokat, órákat sem számoltam.

Valamikor, mikor éppen válófélben voltam

a próbákat simán, jól kiálltam.

Valamikor az életem szebb, jobb volt nekem.

Most csak, mint sok versben írtam,

az időt ezzel-azzal agyoncsapom,

és a buszmegállókat sűrűn látogatom.

Valamikor talán valaki is voltam.

Valamikor, amikor a babakocsit toltam,

azt hittem, életem tökéletessé tehetem.

Valamikor jó volt nekem,

ám évek óta elromlott az életem.

Valamikor minden rendben volt,

az élet vidámság volt, de a sors velem kitolt.

Ám most épp, hogy élek, de főleg túlélek,

mégis szívem tele szeretettel,

de sirdogálnom mégis rendszeresen kell.

Valamikor hülyeségeket nem csináltam,

mert munkám, barátaim voltak,

kik mellettem kiálltak,

és velem gyakran találkoztak.

Most viszont félelmeim vannak,

rossz álmaim vissza-visszajárnak.

Ha mégis elalszom,

reggel kótyagosan ébredek,

és még mindig számolom a perceket.

Mi örömöm maradt, gyermekem

és legjobb barátnőm,

ki lélekben mindig velem.

Október végét nagyon várom,

ezzel soraimat lassan zárom,

ám messze még az október vége,

és ha a szép napoknak vége,

félek visszaesem.

Horváthné Véső Anna Johanna

Mit adni tudtam, tudok Neked,

azt örömmel megadom,

ám a sorsom munkát még nem adott.

Drága gyermekem,

azért szegény még nem vagyok,

bár pénztárcám sokat nem vastagodott.

Mit adok, tehetek, szeretettel megteszem.

Bíztatni bíztatlak, etetni is próbállak,

ám nem eléggé ruházlak,

de hogy reggelente veled keljek,

az nem mindig reményteljes,

hisz alvásom nem elégséges.

Akkor tudnám megtenni, veled kelni,

ha téged minden reggel itt érne,

és ha veled kelnék, Te a suliba

jobb érzéssel mennél.

Szeretlek akkor is, ha rámszólsz

"Anyu, ne kapard magad",

én ezt gyakran teszem,

mert belül rágódom,

de idővel erről leszokom,

és elmegyek egy kozmetikushoz,

aki majd rendbe hoz.

Te minden nap kapsz egy meglepit,

mi téged talán lelkesít.

Így hajnali 2-re versem tudom betéve,

és mert gyógyszereim hatnak,

készülök a lefekvésre.

Szeretlek, és gondolatban megölellek.

És ne feledd, hogy írtam, írok még Neked verseket.

Majd próbálok veled kapcsolatban

új témákat elővenni, és azokról verset írni.

Veled kapcsolatos további verseim

aszerint íródnak, hogy Neked

milyen események adódnak,

vagy emberek, kik életedbe bekapcsolódnak.

És hozzád írott verseim

majd próbálom szebbé tenni,

magam jobban kifejezni,

új rímeket lelni, és téged boldogabbá tenni.

Szeretettel írtam Kedves Gyermekem e verset Neked,

és ha tetszett, kérlek tedd el.

Horváthné Véső Anna Johanna

Szeretet, mi fontos az életben,

mi eltelt sok-sok években.

Öröm és szeretet,

ez legyen veletek, emberek.

De nekem még fáj sokminden,

és most nézve innen,

visszafelé az időben,

mit adtam, visszakaptam.

Ám, még ha szerettem,

kik szeretetem visszonozták,

mégis mégha vissza-vissza nézek,

kiktől szeretetet reméltem,

és bocsánatot kértem,

ők még talán nem feledék

a sok-sok sérelmet,

mit osztottunk egymás felé.

Nevén nem nevezném őket,

én miattuk, nekik engedve sokat bőgtem,

és sérelmeim feledtem.

Ám szeretetem rájuk nem hatott,

és érzelmem viszonzást nem kapott.

Kikről most regélek, lehet rosszul élnek,

és én mégis remélek.

Ki születésemtől kezdve

hozzám tartozott, engem feledett,

keménységéből nem engedett.

Pedig én sokat gondolok rá,

hiszen gyerekkori tiszta kék szeme,

humora mi volt, nincs vele.

Most talán rossz a végzete,

és Istene sincs vele.

Mert rám évek óta nem gondol,

lehet, hogy sokat fontol.

Bár, valamikor nagyon jó viszony volt köztünk,

ám az évek során kicserélődtünk.

Lehet, ő változott irányomban,

vagy gondjait rakja halomba.

Nem tudom, már nem kérdezem,

csak ismételgetem,

hogy én békülékeny, ő meg nem.

Hát, ezt írtam így éjjel fél 1-kor,

mert bezzeg réges- régen,

egykor a kapcsolatunk testvéries volt,

most ő visszahúzódott,

és vagy 2 éve hozzám se szólt.

Hát szeretet, miről írni szerettem volna,

ám a sorok között a bú is

mintha beleszólt volna.

Hisz szeretet fájdalom nélkül nincs.

Mert ha adsz, de megsebeznek,

és volt, hogy végül pont ők kinevettek,

akkor az ember érzelmileg megreng,

végül felejti, miután sokat töpreng,

és újból és újból megbocsát.

Ám van, akire ez nem hat,

inkább visszahúzódik,

és még ha maga alatt is van,

hallgat, csak hallgat,

ám megoldást így nem kap.

Szeretetről szóló versem

sokmindenkihez szól,

de elsősorban hozzá szól.

Horváthné Véső Anna Johanna

Öröm és fájdalom, mi között leledzek,

miközben vetkezek, sokszor így ér a reggel.

Öröm és fájdalom, mert ért jó is és rágalom.

Öröm és fájdalom, öröm, hogy gyönyörű lányom hazajön.

Fájdalom mert sokat rágódom, miért,

miért én nem kaptam, talán maradi maradtam?

Hogy munkához még mindig nem jutottam.

Pedig nagyon igyekeztem, s mit lehet, megtettem,

ám közben idős is lettem.

Szóval még csak munkátlan vagyok,

és míg virágokat locsolgatok,

még mindig sokat sírdogálok.

Öröm és fájdalom, miből ki nem kavarodom.

Öröm, hogy a nyáron néhányszor volt söröm,

fájdalom, hogy ősszel, e sok rosszidőben

annyit nem mászkálhatok, gyalogolhatok,

mert buszmegállókba eljárogatok,

és itt furcsákat láthatok.

Ám sokat kell mozognom, lehet kéne kocognom,

de álomba sírni magam még mindig nem tudom.

Örömös, ám fájdalmas versemet,

miközben a széken tespedek,

hajnali 1-re úgyhiszem befejezem.

Ha mégse, lehet virradatra folytatom,

míg álomba magam nem sírhatom,

ám magam bíztatom,

hogy nem olyan nagy baj, ha lelkem kisírhatom.

Horváthné Véső Anna Johanna

Mert életem még rendezetlen,

szervezetlen, és a lelkem még békétlen,

sokminden képlékeny.

Mert csak akkor nyugszom, amikor soraim

papírra vetem, rímeim rendezgetem.

Ám ha kiírtam magam,

szomoruságom visszakúszik,

a lelkem talán meg nem nyugszik.

Lehetek-e szomorú?

Lehetek, hiszen sok a veszteség,

a fájdalom miért ég, él, nem enyhül még?

És a magányos napjaim,

amikor BKV megállókban

naphosszat ácsorgok,

hogy az idő múljék, múljék,

napom valahogy elteljék.

Lehetek-e szomorú?

Igen, mert egyetlen lányom

nem lehet véglegesen velem,

pedig nagyon szeretem.

És amikor elmegy, akkora űrt hagy itt,

hogy lelkem beleremeg,

pedig tudom hogy szeret.

Ilyenkor az idő lelassul, sőt megáll,

én meg csak az órát lesem,

mikor jön egyetlen gyermekem.

Lehetek-e szomorú?

Hát persze, párkapcsolatom veszve,

munkahely még mindig nincs,

pedog az lenne számomra kincs.

És álom se nagyon jön a szememere.

E versem tessen azoknak,

kik hasonló helyzetben voltak, vannak,

kik munkát nem találtak.

Lehetek-e szomorú?

Lehetek, mert ismét több mint hajnali egy lett,

és versem csak ilyenkor írom,

és utána várom, hogy gyógyszerem hasson,

ha nem, talán magam álomba sírom.

Szomorúságról szóló versem most félreteszem.

Holnapra nagyon várom gyermekem.

Addigra szomorúságom

kis vidámsággal felcserélem,

és próbálom magamban a lelket tartani,

próbálok kitartani, ám ez évem még nehéz,

hisz kétnaponta még sírok,

az utcákat járom és október végét

már nagyon várom.

És ha Isten is megsegít,

október végére talán jobb napokra ébredek,

addigra búmat elsöpröm,

mert időmet majd Kósácskával töltöm.

Horváthné Véső Anna Johanna

Ismerős érzés-e másnak is,

hogy mintha minden másnap

elhitetném magammal,

hogy nagyon sok hittel,

és nem haraggal,

értékes ember lehetek,

kinek munkája nincs

s kinél az éjfél

összeér a hajnallal,

ismerős-e másnak is?

Ha reménykedsz éjjel-nappal,

hogy munkát kapsz,

mert csak így lehetsz valaki,

értéket, mit adnék, értékelik mások is.

Ismerős-e másnak is,

mit óhajt, meg nem kaphat,

ismerős-e másnak is,

hogy dolgai ismétlődnek,

és a rossz érzések visszatérnek?

Ó, Istenem, mondd mit érek,

hogy se nappalok, se hajnalok nem szépek.

S ha ragyogó napsütés van,

vagy fagyosak a nappalok,

kedélyem, reményem nem éled,

mert mit sokszor remélek

kiderül, hogy csak  tévedek.

Istenem, mi az mit megérdemlek?

Munkát az Isten miért nem ad ezer éve,

vagy egy társat, kiben vigaszt remélek.

Miért, hogy még üresek a nappalok,

sokszor kívánom, jó lenne ha meghalok.

Évek óta így élek, persze,

hogy emiatt sokszor félek.

A kis napsugarat, mit Gábor hozott naponta,

Zenéje, mivel kedveskedett, hol van ez már,

és ezután vajon vár-e valaki rám?

Ismerős-e bárkinek is a magány?

Ismerős-e, hogy sokszor éjszakákon át

beszéltünk és sokat zenéltünk?

Ismerős-e a szomorúság,

mit én is érzek, és mit más is rajtam lát?

Hát ezért még mindig nem remélek,

Abban, mibe magam beleélem,

tudom ott sikereket el nem érek.

Versem még mindig nem vidám,

hisz még sokat ácsorgok buszmegállókban,

ki-ki vánszorgok, és gyakran kérdem,

vár-e még valaki rám?

Hisz emberek, kik megkeresnek,

velük csak interneten csevegek,

személyesen valaki, bárki, rég nem várt.

Barátok heteket kitolva,

találkozásokat eltolva,

és sokat rájuk várva,

hisz ők elfoglalva,

és én hiába várok már.

Hisz hónapok óta csak koválygok

a buszmegállókban,

és mit ott látok, másnak nem kivánom.

Magányos emberek sarkokban bort vedelnek,

káromkodnak, szitkozódnak,

egyesek gugolva pornókat árulnak.

Ilyenkor elfordulok, és össze-vissza bámulok,

és úgy érzem, e világot nem értem,

beilleszkedni vajon tudok-e ?

Lesznek-e új emberek,

kik elfogadnak engemet?

Új barátok jönnek-e,

a régiek nem keresnek,

lehet már elfeledtek.

Mert hetek elmúltak,

sokszor kérdem,

barátok engem meguntak?

Választ nem kapok,

hisz mindig lesznek holnapok,

kérdésimre választ régóta nem kapok.

Valami csak ismétlődik,

és sokszor kérdem,

hogyan varázsolhatom ujjá a holnapot?

Horváthné Véső Anna Johanna

Ez az év még fájdalommal teli,

Mit írjak neked, mi örömödet leli?

Hisz tudod, ha találkozunk,

és míg sokat fáradozunk,

a múlt nem múlik el egyből.

Beszélünk mi sok szeretetről,

ám ami és aki összeköt,

ha sokszor emlegetjük őt,

talán még többet árt nekünk,

mert őt se te, se én nem feledjük.

Amióta "Ő" nincs velem,

éjszakánként verseket írogatok,

és még sokat sírdogálok.

Ám amiket ő írt, értékesebbek,

Verselései, rímei színesebbek.

Én csak magamnak és szerényen írok,

mert ez jobb annál, mintha egész nap sírok.

Róla is írtam verseket,

hisz Ő volt, ki nagyon szeretett,

életemben őt soha el nem feledem.

Ezt a kis versikét nagyon sok

szeretettel írtam neked.

Nem túl értékes, de ez hajnali

háromkor, ha nem is sikeres,

keservesen kijött belőlem.

Kedves Kriszta, ki őszínte vagy és tiszta,

remélem engem se feledsz el,

ezért e versikét, kérlek tedd el.

Talán ezt most befejezem,

ha mégse, itt ér a reggelem.

Neked írok majd reggelig,

és sokszor kérdem: még meddig,

hogy álom nem jön a szememre,

pedig napközben sokat járdogálok,

persze magányosan,

itt-ott buszmegállókban álldogálok

csak azért, hogy fájdalmam agyoncsapjam,

mert hiába jött tavasz, nyár, ősz,

magányos maradtam.

Remélem te nem vagy szingli,

és van, ki neked szívét kiönti.

Biztos kölcsönösen szeretitek egymást,

és megbeszéltek egy s mást.

Ám én hallgatag maradtam,

nincs felnőtt ember,

kivel gondomat megosszam.

Akivel mégis igen,

messze van nagyon tőlem.

Búcsuzom fél négykor tőled mára,

gondoljunk sokszor egymásra,

és néha ugorjunk el a Muskétásba.

Horváthné Véső Anna Johanna

E barátság úgy kezdődött,

hogy a Műszaki Egyetemre jártunk,

itt voltak tanárok, kiket utáltunk,

de olyanok is, kikre felnéztünk,

na meg mások, kiket lenéztünk.

Te első nap odajöttél,

és a padban mellém ültél.

Aztán te lévén szakmailag képzettebb

én körülötted lézengtem.

Hisz te gyorsan jegyzeteltél, én lassan

ezért jegyzeteid elkértem,

remélvén, irásod megértem.

Időnként idegesítő lehettem,

Valószínű, terhedre is lettem.

Ám telt az idő és barátok lettünk,

vizsgák után egymást kerestük.

Igazi barátokká akkor váltunk,

miután a próbát kiálltuk.

Te lévén oroszlán, segíteni vágyó,

nagylelkű és adakozó,

nekem nem volt munkám,

Te még azt is adtál.

Ám néha bedobtál a mélyvízbe,

mert mibe belekezdtem,

abban tapasztalattal nem rendelkeztem.

De tanultam belőle sokat,

és közben még dumcsiztunk nagyokat.

Így mélyült el barátságunk.

Te egyre nagyvonalúbb lettél,

látván, hogy elszegényedtem, segítettél.

Egy idő után Mariann is csatlakozott hozzánk,

aztán végül vállalkozásba kezdtünk.

Ajánlatokkal pályázatot nyertünk,

Próbaképpen gyerekeket neveltünk,

De ügyünk sok iskolában elvesztettük.

Lassan közös munkánk

és ezzel kapcsolatunk is megszakadt.

Ti a ranglétrán egyre feljebb mentetek,

Én, munkám nem lévén, egyre lejjebb süllyedek.

Mostanában ritkán találkozunk,

de azért továbbra is barátkozunk.

Mert ti segítőkészek, jóindulatúak vagytok,

és közben ott a család, kinek megfelelni vágytok.

Ám én magamra maradtam,

se család, se munkám,

így létem mindezt megunta,

zavart a világ beszűkült volta,

pedig senkit nem bántottam,

sem szóval, sem írásommal.

A szerencse csillagom még nincs felettem,

hogy mikor volt fenn, már elfeledtem,

hisz földi létünk is rejtélyes,

horószkopból meríteni célunk veszélyes.

Mert ugyanazon jegyek vonásai illenek részben

de egy jegyen belül két egyforma ember nincsen.

Én már biza ezt nem nézem.

Csak a Jó Istent néha kérem,

ha kudarc ér (volt már és van belőle sok),

ám az ember remél,

átvészeljem, és ha sírok is, túléljem.

Tudom, neked sem könnyű,

anyának lenni, családnak főzni,

asszonyként élni,

feleségnek lenni.

Azért írtam eme verset,

mely nem tökéletes,

sok-sok szeretettel,

hogy barátságunkat

emlékezetessé tegyem.

Horváthné Véső Anna Johanna

Drága gyermekem,

életem még egy verem,

de szeretetem nem engedem irántad,

mert vágyad, szenvedésed átélem veled,

ajándékim, mit adok neked,

tiszta szívemből jön,

szeretetem irántad nő,

mert te sokszor kivántad,

hogy ne parázz, ne félj,

ki téged megaláz, én nevén nem nevezem,

de veled mindenben egyezem.

Szép vagy, mint egy virágszál,

de ne engedd,

hogy emberek bemocskolják lelkedet.

Ahogy a virágot a rovarok beporozzák,

ezzel így szaporítják,

és a bölcsek sokszor mondják

"légy szerény és ha kell, utolsó"

én mondám, életed csupa remény,

légy szorgalmas is, mint a méhek,

hogy céljaid elérjed,

ha kell, csak télre,

ne kételkedj magadban

és ne higyj a ravasznak,

ki lépre csalna téged,

hogy föladjad reményed.

Ha ismétlem is magam,

Céljaid, vágyaid föl ne add,

a sors mit ad, használd ki bátran,

s mit kértél imádban, megadattatik,

ezért kérj bátran.

Szeretettel kívánom ezt neked, kislányom.

Horváthné Véső Anna Johanna